Tehát ugyebár hétfőn fölmondtam. Azóta jönnek a kínos beszólások, azóta valahogy nekem kellene rosszul éreznem magam. Pedig inkább a főnöknek kellene, hogy nem fizetett eleget és ezért lépek. Ma reggel is azt mondta, hogy már 2 napja nem alszik és hogy jó nagy fejtörést okoztam neki. Hát valahogy nem érdekel. De miért is kellene, hogy érdekeljen?
A gőzmozdony füstje átmegy a fülemen. A világoskék hóban csigák vánszorognak. "Halk sikoly töri meg a csendet!" A kék hó véres lett. El akarok innen menni. A tudást jelentő, testem velős szerkezetének sejtjein autók milliói száguldoznak. Miért nem vagytok már itt? Mindig megpróbálok bennetek bízni, de ti folyton átvertek! Ő is becsapott. Hát nem hiányzom nektek? Lassan én is csúszni fogok, mint a hernyók.
Megcsináltam...De nem tudom, hogy jól tettem-e. Azt hiszem a kíváncsiság vitt erre az egészre rá. Hogy milyen is leírni úgy a dolgaimat, hogy tudom, más is megnézi, megnézheti.
Az a fura, hogy sosem írtam naplót. Azt sem tudom, hogy kell. Pl. mindig viccesnek tartottam, ha vki megszólította a naplóját...
Nem tudom, mit írhatok majd le, vagy mit nem.
Azt hiszem kicsit össze vagyok zavarodva! :-)
Na..majd csak sikerül vhogy elkezdeni...
Be kell vallanom, hogy nagyon izgulok! De vhol meg érzek egyfajta boldogságot is, mert legalább vettem magamon erőt, és megcsináltam..
Fúú..annyi minden lenne, amit le kellene írnom, de majd szépen lassan...
Család, barátok, szerelmek, intrikák, fellobbanások, emberi kapcsolatok..
Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki lelkesen tud örülni és könnyek között csalódni. Sokat gondolkozom, magamról, az életemről...arról, hogy merre is tartok.De sajnos még mindig nem tudom... Sokszor történnek velem furcsaságok, amiknek az értelmét keresem. Néhányra már meg is találtam a választ..
