Itt ülök kék szobámban és gondolatban idehívok valakit, hogy ne legyek egyedül. Mindig más jön hozzám "vendégségbe" Agyamon néha úrrá lesz a sötétség....Kezdek megbomlani. Ő is ilyen lehetett. Az emberek vértócsákban állnak és csak ennyit mondanak: "Engedjetek ki!"
Felhők fölött szárnyal a képzelet. Suhan a végeérhetetlen világon át. Átszelve a gondolatokat, a lélek hajóját kikötvén megáll...Megáll, ahogy az ember, ha a legvégére elfárad. Mostmár minden jó. A halál nem jött, elkerült, de mégis megnyugvásra leltem...(lelkem). Szeretem a tiszta jellemű, önzetlen, érdekes embereket. Szeretem őket hallgatni, ahogy a cicomátlan beszélt nyelv megrohamozza agyam. Felvillanyozódva adom tovább a tudást, amit akaratom ellenére magamba gyűjtök. Őrült vagyok? Nem hinném...csak szeretetre éhes. Vágyom az embereket. Vágy: lágy ágy.
Megcsináltam...De nem tudom, hogy jól tettem-e. Azt hiszem a kíváncsiság vitt erre az egészre rá. Hogy milyen is leírni úgy a dolgaimat, hogy tudom, más is megnézi, megnézheti.
Az a fura, hogy sosem írtam naplót. Azt sem tudom, hogy kell. Pl. mindig viccesnek tartottam, ha vki megszólította a naplóját...
Nem tudom, mit írhatok majd le, vagy mit nem.
Azt hiszem kicsit össze vagyok zavarodva! :-)
Na..majd csak sikerül vhogy elkezdeni...
Be kell vallanom, hogy nagyon izgulok! De vhol meg érzek egyfajta boldogságot is, mert legalább vettem magamon erőt, és megcsináltam..
Fúú..annyi minden lenne, amit le kellene írnom, de majd szépen lassan...
Család, barátok, szerelmek, intrikák, fellobbanások, emberi kapcsolatok..
Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki lelkesen tud örülni és könnyek között csalódni. Sokat gondolkozom, magamról, az életemről...arról, hogy merre is tartok.De sajnos még mindig nem tudom... Sokszor történnek velem furcsaságok, amiknek az értelmét keresem. Néhányra már meg is találtam a választ..
